Professzionális fejlesztést kínálunk lóháton
Munkacsoportunk több éves együttműködése után szükségesnek ítéltük tevékenységünk szervezettebb formába történő öntését, így 2003 nyarán megalakítottuk a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesületet, illetve egy saját lovas helyszín üzemeltetésébe kezdtünk, ahol céljaink kompromisszumok nélkül véghez vihetők.
Egyesületünk fogyatékkal élő gyermekek, illetve fiatalok rendszeres lovaglási lehetőségét igyekszik biztosítani, kihasználva a ló és a lovaglás komplex hatását lovasaink életminősége javítása céljából. Ennek érdekében lovas-edzőkkel és gyógypedagógusokkal integrált lovas-iskolát működtetünk Soroksáron 8 lóval, ahol foglalkozásainkat heti egy, vagy két alkalommal 120 lovas látogatja, a lovagláson túl aktívan részt vállalva a lovak körüli munkában is.
Autista, viselkedési- és beilleszkedési zavarokkal küzdő, mozgássérült, látássérült, értelmileg akadályozott és hallássérült lovasainkkal a terápiás munka, képességeiknek megfelelő szinten és ütemben, egyéni legfeljebb kétfős kiscsoportos foglalkozások keretében valósul meg.
A lovasterápia elsődleges terápiás hatásán túl célul tűztük ki a gyermekek társadalmi integrációjának elősegítését is. A lovarda mint közösségi tér kitűnő szociális gyakorlóterep, rengeteg alkalmat nyújt a szülőknek és a gyerekeknek is új kapcsolatok létesítésére, meglévőek ápolására. A foglalkozások során elsődleges hangsúlyt kap a kortársakkal való együttes tevékenység, a játékosság. A lovasterápiás foglalkozások során a gyermekek olyan pozitív tapasztalatokat szerezhetnek saját képességeikről, lehetőségeikről, mely pozitívan hat önképükre, növeli életminőségüket, és nem utolsó sorban maradandó élményt nyújt nekik.
Célunk, hogy olyan közösséget alkossanak a terápiára rendszeresen járó gyermekek, ahol a különböző sérült gyermekek bátran vállalhatják önmagukat eltérő képességeikkel és esetleges hiányosságaikkal is, ahol a szülők nem szoronganak gyermekeik társadalmi meg nem felelésén, hanem mind a szülők, mind a sérült gyerekek és egészséges testvéreik egymást kölcsönösen elfogadva és segítve osztják meg a lovardában szerzett élményeket.
1 +
Lépés / nap
1
Elégedett család
1 Kg
Széna / nap
Szakembereink
![](https://www.sorilovi.hu/wp-content/uploads/2021/10/darvas-cecilia.jpg)
Darvas Cecília
![](https://www.sorilovi.hu/wp-content/uploads/2021/10/jambor-peter.jpg)
Jámbor Péter
![](https://www.sorilovi.hu/wp-content/uploads/2021/10/kertesz-zsuzsa-gyogyedagogus.jpg)
Kertész Zsuzsa
![](https://www.sorilovi.hu/wp-content/uploads/2021/10/horosz-takacs-orsolya.jpg)
Horosz-Takács Orsolya
![](https://demo.7iquid.com/landmaster/wp-content/uploads/2020/02/review.png)
Kérjük értékeld munkánkat, hogy mások is láthassák
Mindig nagyra értékeljük a visszajelzéseket, és igyekszünk ezek által még jobban teljesíteni a Lovasterápia és fejlesztő foglalkozások alkalmával…
![testimonial icon](https://www.sorilovi.hu/wp-content/themes/landmaster/assets/images/testimonial-single.png)
Csak ajánlani tudom mindenkinek. Szép hely,hozzáértő barátságos személyzet.
Kovács Ferenc
![testimonial icon](https://www.sorilovi.hu/wp-content/themes/landmaster/assets/images/testimonial-single.png)
Nagyon régóta járunk ide. Fiammal fejlesztésre, lányommal normál lovaglásra. Mindkét gyereknél a hétvége egyik fénypontja ha jövünk.
Nagy László
![testimonial icon](https://www.sorilovi.hu/wp-content/themes/landmaster/assets/images/testimonial-single.png)
Szuper hely! Eszmèletlen felkèszült, hozzáèrtő, aranyos, kedves oktatók. Mindig mosolyognak, mindig megèrtőek. Lovasterápiára járunk a kislányunkkal, mindig szívesen jön. Csak ajánlani tudom!
Őszik Anita
![testimonial icon](https://www.sorilovi.hu/wp-content/themes/landmaster/assets/images/testimonial-single.png)
Jónapot kívánok. Csak a legnagyobb elismeréssel lehet beszélni a lovas terápiàról. Kitünően felkészült lovagoltatók, természetes környezet, mi kell még.
Kókai János
![testimonial icon](https://www.sorilovi.hu/wp-content/themes/landmaster/assets/images/testimonial-single.png)
Szuper hely, hozzá értő emberekkel.
Kállai József
![testimonial icon](https://www.sorilovi.hu/wp-content/themes/landmaster/assets/images/testimonial-single.png)
Szakszerűen foglalkoznak a fejlesztésre szoruló gyerekekkel. Torna es lovasterápia is van, egyénre szabott feladatokkal. A torna kiscsoportban zajlik, a lovas foglalkozás egyénileg. Mi 5 éves kislánnyal járunk mindkettőre kb. egy éve. Érzékelhető a kislány fejlődése. Szeret a foglalkozásokra járni.